Gyanús lett két fiatal a készenléti rendőröknek, kiderült, nem ok nélkül

A rendőrök két zsebtolvajt fogtak el, akik a Nyugati téren és a Blaha Lujza téren is loptak.
A rendőrök két zsebtolvajt fogtak el, akik a Nyugati téren és a Blaha Lujza téren is loptak.
Egy autó elütött egy gyalogost Újcsanálos közelében, azonban a benne ülők segítségnyújtás nélkül továbbmentek.
Többek között a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatban közöltek valótlan tartalmakat.
A csalók az interneten kínálták a védőeszközöket, előre kértek átutalást, de nem szállítottak. Összesen több tízmillió forinttal károsíthattak meg magánszemélyeket, háziorvosokat, gyógyszertárakat.
Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz.
Az országos rendőrfőkapitány nevével visszaélve terjed valótlan tartalmú meghívó az interneten.
„A koronavírus-járvány miatt lezárják Budapestet”- állította hamisan egy youtuber.
Egy Thesszalonikiből érkezett járatról szállt le az a férfi és az a nő, akiket az embercsempészésen kívül közokirat-hamisítással is gyanúsítanak.
Mára az internetes visszaélések jellemző formájává vált az adathalászat, főleg ismert vállalatok nevében kérnek pénzt vagy érzékeny személyes adatokat. Emellett a régi módszer, a szolgáltatókra hivatkozva a lakásokba becsengető csalók jelensége sem kopott ki a mindennapokból.
A férfi egy műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel, majd a megrendelt árukért nem fizetett.