Lezárt ügyek: Öt alkalommal fizetett egy jogtalanul megszerzett SZÉP- kártyával

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy kecskeméti áruház parkolójában fogott kést egy kisteherautó sofőrjére egy helybéli. A szurkáló ugyan elmenekült, de őt alig másfél órán belül elfogták.
A rendőrök őrizetbe vettek egy kunhegyesi férfit, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
A szigetvári nyomozók eljárást indítottak az ellen a két férfi ellen, akik off-road járműveikkel tettek kárt egy tájvédelmi földterületben Magyarlukafán.
Az 52 éves oroszlányi férfi négy alkalommal lopott egy helyi boltból. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Őrizetbe vették a salgótarjáni nyomozók azt a 21 éves helyi lakost, aki több ingatlanból lopott el értékeket.
A Nógrád megyei rendőrök a négy férfi ellen büntetőeljárást folytattak.
A füzesabonyi rendőrök elfogták a két kápolnai fiatal férfit.
A gyanúsítottak egy 13 éves lány sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket.
Egyedi azonosító jellel visszaélés a megalapozott gyanú egy Bács-Kiskun megyei férfi ügyében.