Lezárt ügy: Egy szabadnapos rendőr fogta el a garázdát
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg egy kocsi lakost, akitől különböző indokokkal kért pénzt. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták.
A mezőkövesdi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A Zala megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A nagydorogi rendőrök gyanúsítottként hallgatták azt 18 éves sárszentlőrinci férfit, aki ismerőse telefonját kérte kölcsön, azonban ahelyett hogy visszaadta volna, inkább eladta azt.
A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vettek egy helybélit, aki otthonában rabolta ki áldozatát.
Az egri nyomozók otthonukban fogták el az ózdi párost.
A zuglói rendőrök több mint 1 kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint közel 120 ezer forintot és 690 eurót foglaltak le a két férfitól.
A bűnszervezet öt tagja ellen lefolytatott nyomozás végén a nyomozók vádemelést javasolnak az ügyészségnek.
A tatai férfi a gyanú szerint egy illemhelyiségben készített videót nőkről.