Otthonfelújítás kicsit másképpen

Magukat vállalkozónak állította be, és így vitt el közel 730 ezer forint értékű terméket a házaspár. Végül saját lakásukat újították fel.
Magukat vállalkozónak állította be, és így vitt el közel 730 ezer forint értékű terméket a házaspár. Végül saját lakásukat újították fel.
Egy hat évvel ezelőtt, Oroszlányban elkövetett dohánybolti rablás gyanúsítottjának kezén kattant a bilincs.
A két budapesti férfit azzal gyanúsítják az újbudai rendőrök, hogy idős nőkről tépték le a nyakláncaikat.
Több mint 5 kiló kábítószert vontak ki a piacról a nyomozók.
Többször is megfordult egy bánhorváti portán az a férfi, aki minden egyes alkalommal magával vitt valamit, sőt még a fából készült csűrt is elbontotta. A tolvajjal szemben indított ügy vizsgálatát a rendőrök befejezték.
Tartósan bántalmazta volt élettársát a kaposvári férfi, a rendőrök őrizetbe vették.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki az autójára helyezett kerékbilincset levágta és elvitte.
A rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy törökszentmiklósi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint készpénzt és élelmiszert tulajdonított el egy helyi családi házból.
A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 42 éves férfi ellen, aki több mint 600 szőlőoszlopot tulajdonított el Nagyharsányban.
A salgótarjáni rendőrök egy 31 éves endrefalvai férfit hallgattak ki gyanúsítottként, majd vettek szabálysértési őrizetbe.