Ellentmondásba keveredtek

A komáromi rendőrök a bejelentést követően öt órán belül megtalálták a sértett megrongálódott gépkocsiját.
A komáromi rendőrök a bejelentést követően öt órán belül megtalálták a sértett megrongálódott gépkocsiját.
Az egyik erzsébetvárosi gyorsétterem biztonsági őre azért lökte meg a sértettet, hogy kiküldje onnan.
A gyanúsítottak engedély nélkül lőtték ki a vaddisznót Pest megyében.
Egy 18 éves perbáli férfi fiatalkorú ismerősével keveredett szóváltásba, majd többször megütötte egy VI. kerületi bevásárlóközpont előtt.
Egy ír férfi bemászott a metró sínek közé.
Egy 14 és egy 15 éves fiú erőszakkal elvette a mobiltelefonját egy kiskorúnak, akivel egy nevelőotthonban élnek.
A helyi vegyesboltban esett egymásnak két asszony Újpetrén.
Vádemelési javaslattal zárult annak a mosonmagyaróvári férfinak az ügye, aki egy kővel betörte egy ház ablakát, majd onnan arany ékszereket lopott.
Négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.
A házkutatáskor megérkeztek a vásárlók is, akiket szintén elfogtak a kőbányai rendőrök.