Olaszországba tartott az illegális bevándorlókkal
Egy 30 éves tunéziai férfi ellen javasolt vádemelést a Zala megyei Rendőr-főkapitányság, aki a gyanú szerint kilenc afgán férfit akart átcsempészni a magyar határon.
Egy 30 éves tunéziai férfi ellen javasolt vádemelést a Zala megyei Rendőr-főkapitányság, aki a gyanú szerint kilenc afgán férfit akart átcsempészni a magyar határon.
A bajai rendőrök beazonosították és őrizetbe vették azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két héten belül két családi házba tört be.
Pécsett több helyről is vittek el bicikliket.
Összehangolt rendőrségi akció eredményeként fogták el Debrecenben és Budapesten a kábítószerrel kereskedő férfiakat.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság - saját információi alapján - az Osztrák Szövetségi Bűnügyi Rendőrség és a Bécsi Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve egy prostituáltak futtatásával foglalkozó férfit és nőt vettek őrizetbe.
A kecskeméti rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogta azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint a kölcsönadott pénzét veréssel és fenyegetéssel akarta visszaszerezni.
A férfi több alkalommal vásárolt a Nyugati tér környékén mobiltelefonokat, amelyek vételárát csak részben fizette ki.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfit vett őrizetbe a rendőrség Orosházán.
A rendőrök egy személygépjárművet ellenőriztek, abból került elő a bolti lopásból származó női ruha és a nyolc darab póló.
Önként feladta magát a rendőrségen az a sajószentpéteri férfi, akit a balmazújvárosi nyomozók köröztek.