Bűnügyek

Négy embercsempész, hat határsértő Békés vármegyében

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészéssel gyanúsítható román állampolgárokat fogtak el a rendőrök Eleken és Lőkösházánál. Az egyik férfi autójában hat külföldi utazott, ők nem tudták hitelt érdemlően igazolni azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon.

Elkötött és összetört egy kisteherautót

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi járőrök elfogták, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a fiatal férfit.

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett egy padon felejtette az övtáskáját, amiben közel 1,5 millió forint volt. A tettes megtalálta és elköltötte a pénzt. A tatabányai rendőrök kihallgatták az elkövetőt és befejezték az ügy vizsgálatát.

Függősége miatt élt vissza mások adataival

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lebukott az a fiatal férfi, aki több ember személyes adatait felhasználva vényre kapható gyógyszereket íratott fel magának és váltott ki saját használatra.

Megtagadta (VIDEÓVAL frissítve)

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem tett vallomást az emberölés kísérlet elkövetésével gyanúsított fiatal, a budapesti életvédelmi nyomozók őrizetbe vették.

Hamis pénzzel fizettek a virtuális valutáért

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti gazdaságvédelmi nyomozók befejezték a 174 millió forintnak megfelelő kárt okozó bűncselekmény miatt folytatott nyomozást.

Azonosítva, elfogva

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök 15 órán belül elfogták a feltételezett támadót, aki életveszélyesen sebesített meg egy férfit.

Hajtóvadászat a támadó után

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit Budapesten sebesítettek meg vasárnap hajnalban. Az elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök.