Bűnügyek

Öt gyanúsított és három megoldott ügy a kalocsai rendőrök mérlege

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai néhány nap alatt több ügyben is eredményesek voltak. Őrizetbe vettek egy kifosztót, felgöngyölítettek egy birkalopási ügyet, valamint elfogtak egy bódult sofőrt is.

Dunába fulladt egy 11 éves kisfiú

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást a gyermek szülei ellen.

8 lopás + 1 kifosztás – elfogtuk

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, aki több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Egyik alkalommal még testvérét is meglopta, hogy kábítószert tudjon vásárolni.

Önbíráskodott, a rendőrök őrizetbe vették

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vésztőn egy lakóházban bántalmazott egy férfit egy nő. A rendőrök rövid időn belül elfogták a vésztői nőt, akit önbíráskodás gyanúja miatt kihallgattak és őrizetbe vettek.

Lezárták: lerángatta a kormányról

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 90 éves asszonyt fosztott ki egy fiatal jánoshalmi nő, akit a rendőrök hamar elfogtak. A nyomozást a napokban befejezték és vádemelést javasolnak.

Otthona helyett a rendőrségen kötött ki

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi rendőrök fél órán belül elfogták az autólopással gyanúsítható átányi férfit.  

Autók, elektromos kerékpárok, robogó és a többi…

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök elfogták, a jászberényi nyomozók őrizetbe vették azt a jászapáti lakost, akinek a megalapozott gyanú szerint 15 rendbeli vagyon elleni bűncselekmény van a rovásán.

Letartóztatásban a drogkereskedők

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök egy telephelynek használt háznál üzletelés közben fogták el a két férfit.