Bűnügyek

Lakat alatt a halált okozó testi sértés elkövetője

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság letartóztatta azt a 41 éves férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta ismerősét egy debreceni lakásban, hogy az életét vesztette.

11 autót tört fel a Mecsekben

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 58 éves pécsi férfi ellen indítottak eljárást.

Erőszakkal lépett fel

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki egy hétvégi rangadó biztonságáért felelős személyzet egyik tagját.

Még a motor is jár(t)…

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, aki autót lopott, de még jogsija sem volt.

Köszönjük a segítséget!

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 24 éves férfit, akinek azonosításában a lakosság segítségét kértük.

Rövid időn belül több bűncselekmény

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több eljárás indult egy 28 éves pilismaróti férfi ellen, akit őrizetbe vettek az esztergomi rendőrök.