Az ablakon át távozott
A barcsi nyomozók őrizetbe vették a férfit, aki közel egymillió forintot lopott el a családjától.
A barcsi nyomozók őrizetbe vették a férfit, aki közel egymillió forintot lopott el a családjától.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a két asszonyt, akik nyugtatót raktak egy férfi italába majd készpénzt, és egy játékkonzolt tulajdonítottak el a lakásából.
A gyanú szerint ma hajnalban egy 26 éves férfi több késszúrással megsebesített egy nőt.
Tetten érték a 31 éves férfit a salgótarjáni rendőrök.
Miskolc számozott utcáin ismét felütötte a fejét az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés, a rendőrség azonban azonnal közbelépett.
A szegedi rendőrök két órán belül elfogtak egy 58 éves férfit, aki bejelentette, hogy egy bombát helyezett el egy helyi bevásárlóközpontban.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a két férfit, akik betörtek egy sátoraljaújhelyi épületbe, ami egy hitközösség raktára volt.
A Somogy megyei rendőrök befejezték a nyomozást.
Az Ózdi Rendőrkapitányság egyenruhásai gyanúsítottként hallgatták ki a láncfűrészlopás feltételezett elkövetőit.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.