Őrizetben a csalók

Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.
Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.
A gyanú szerint a 34 éves hajdúszoboszlói nő több tízmillió forinttal károsította meg saját munkahelyét. A nyomozóknak a pénz jelentős részét sikerült lefoglalniuk.
Lőszereket is lefoglaltak a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.
A Nógrád megyei nyomozók egy 67 éves férfit és egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, akik több embertől csaltak ki, illetve próbáltak meg pénzt kicsalni Nógrád és Heves megyében. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.
A szekszárdi járőrök a betörés helyszínétől nem messze fogták el a gyermekkorú fiúkat, akik egy áruházból loptak.
A 17 éves fiatal és 25 éves társa az éj leple alatt támadták meg a sértettet, akitől mobiltelefont, bankkártyát és némi készpénzt tulajdonítottak el.
Egy illegális kémiai laborban és további deponálóhelyeken a nyomozók közel tízmillió darab nyugtatót, valamint 8 tonna vegyszert foglaltak le, melyek feketepiaci értéke több mint 6,3 milliárd forint.
A rendőrök a férfit őrizetbe vették.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 19 éves kecskédi és 28 éves helyi férfit, akik egy lépcsőházból elektromos kerékpárt loptak.