Bűnügyek

Kábítószerrel kereskedett

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Putnokon fogták el és vették őrizetbe a dílert.

Három jogsértés, nem úszta meg

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklása, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és közúti cserbenhagyás miatt őrizetben egy gyöngyösi férfi.

Egy nap alatt kattant a bilincs

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogták azokat a 18 és 20 éves fiatalokat, akik kifosztottak egy - a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes - idős nőt.

Két újabb díler került rendőrkézre

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a tésenyi férfit, aki párjával árulta a drogot.

Egy újabb bűnismétlő lakat alatt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök őrizetbe vették azt a 23 éves férfit, aki sorozatban lopott a településen.

Egy testvérpár – 179 bűncselekmény

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök befejezték a közokirat-hamisítók ellen indított büntetőeljárást.

Őrizetben a sükösdi tolvaj, elfogták a dílert

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban több lopást követett el Sükösdön, illetve azt a sükösdi férfit is, aki a gyanú szerint drogot árult.

A gyanú: gyermekpornográfia

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök fogták el a 27 éves férfit.

Ez nem a láthatatlanná tévő köpeny

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek egy kecskeméti férfit, aki gyenge próbálkozást tett arra, hogy eltűnjön a bűncselekmény helyszínén.