Bűnügyek

Embercsempészés gyanúja miatt őrizetben három ukrán állampolgár

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sarkadon és Sarkadkeresztúron ellenőriztek a rendőrök két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint korábban többször segítettek határsértőknek abban, hogy illegálisan lépjék át a magyar-román államhatárt.

Garázdákat fogtak a tatabányai rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két 20 éves ismerős az utcán kiabált egymással, majd az egyikőjük a nála lévő gáz- és riasztófegyverrel, két alkalommal lőtt a levegőbe. A két tettest gyanúsítottként kihallgatták.

Visszatértek, de ekkor már várták őket a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatai Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik egy lakatlan házból festményt és szerszámokat loptak el. Az ott maradt többi holmit másnapra összekészítették, majd amikor érte mentek, a rendőrök őket elfogták.

Készpénzt és arany ékszereket lopott – a rendőrök elfogták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feljelentést követően néhány órán belül gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók egy helybeli férfit, aki készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el Szegeden. Lopás miatt kell felelnie.

További gyanúsítások

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség újabb három férfit azonosított és fogott el a 2020. július 30-án este történt eldurvult vita résztvevőjeként.