Állatkínzás miatt nyomoztak a rendőrök
Vascsővel verte kutyáját egy 74 éves polgári férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást.
Vascsővel verte kutyáját egy 74 éves polgári férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást.
A két tizenéves egy hangfalat akart megszerezni, végül beérték egy fülhallgatóval.
Garázdaság a jászberényi tanyavilágban.
Az érdi szolgálatparancsnok hozta az információt, ami alapján bűnügyes kollégái őrizetbe vettek egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit.
A sértetteket megtévesztve lopott több alkalommal egy páros Oroszlányban. A rendőrség vádemelést javasol az ügyben.
Szolgálaton kívüli rendőr fogta el Zuglóban azt a férfit, aki ellen több elfogatóparancs is volt érvényben.
A dorogi nyomozók négy fiatalkorú fiút hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy nap alatt két helyszínen is rongáltak.
Egy budapesti parkolóban érték tetten őket. Kábítószer birtoklása és a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt indult velük szemben eljárás.
A 21 éves lány beismerte tettét, rongálás és garázdaság miatt kell felelnie.
Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak a két tolvaj.