Bűnügyek

Kábítószerfogás Röszkén

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgattak ki a szegedi nyomozók egy görög férfit, aki a gépkocsijában több mint 2,5 kilogramm kábítószergyanús anyagot akart az ország területére behozni.

Pénztárcákat lopott Pakson

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megtalálták a lopott pénztárcákat, majd visszaadták a tulajdonosoknak.

Másik rendszámmal közlekedett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a szekszárdi férfit, aki az eltiltás ellenére is volán mögé ült.

Összeomlott a putnoki családi ”hadsereg” - videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök áttörték a hallgatás páncélját, így a nyomozások eredményeként felszámolták egy kiterjedt putnoki család bűnelkövetésekre alapozott tevékenységét.

Betörték a szélvédőt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a két férfit, akik betörték egy gépkocsi szélvédőjét és abból egy táskát eltulajdonítottak.

Őrizetben az embercsempész -videóval

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök Rédicsen fogták el a 35 éves pakisztáni férfit, aki ellen embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elfogatóparancs volt érvényben.