Bűnügyek

Telefon helyett nagyító

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Okos telefont kínált eladásra az interneten az a 25 éves dunaújvárosi nő, aki ellen a csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vádemelési javaslattal zárta le a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Bevásárlókocsi helyett befőttes gumi

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfi két hipermarketben több alkalommal tulajdonított el nagy mennyiségű árut 2014. május 21-én mindaddig, amíg egy balatonfüredi szolgálaton kívüli nyomozónak nem vált gyanússá a társaság.

Élelmiszerüzletbe törtek be

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két gyanúsított pénzkazettát tulajdonított el a tatai boltból.

Előzetesben a házaspár

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a tatabányai férfi és nő kamatos kamatra adott kölcsön.

Orvhalászok akadtak horogra

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bőcs külterületén érték tetten a kormányhivatal halászati-vadászati felügyelői azt a triót, akik engedély nélkül halásztak a Hernád folyón.

Megtalált kétkerekűek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki nyomozók a napokban elfogták azt a férfit, aki a város területéről több mint egy tucat kerékpárt lopott el.

Előzetes letartóztatásban a késelő

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán, az egyik söröző kerthelyiségében két férfit szúrt meg a 36 éves T. Norbert. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést ellene.

Vádemelés a kerékpártolvaj ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi 2014 februárjában Mezőszentgyörgyön és Lepsényben összesen négy kerékpárt lopott el. A székesfehérvári rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak ellene.

9 órán belül elfogták az elkövetőket

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 28 éves R. Péter és a 27 éves H. Ferenc Mátyás egy szórakozóhely előtt kötött bele a sértettbe és barátnőjébe.