Lezárt ügyek: bíróság elé állhatnak a rablók
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két fiatalkorú rablóval szemben.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két fiatalkorú rablóval szemben.
Véget ért a nyomozás a siófoki bántalmazók ellen.
Egy bácsalmási otthonban találtak a nyomozók kábítószergyanús növényi származékot, valamint dizájnér drog előállításához használatos eszközöket és anyagokat.
Az utasok táskáiból próbált lopni, de elfogták.
Több köbméter szemetet rakott le a 26 éves őrhalmi férfi, aki ellen folytatott nyomozást a hatóság bíróság elé állítás javaslatával zárta le.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást a rendőrség egy gyulai verekedés után.
Borozóban verekedett Balatonfüreden egy 44 éves budapesti férfi.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le a napokban vádemelési javaslattal a nyomozó hatóság M. Zsolt 37 éves mohácsi lakossal szemben.
A meglepetés erejét és a sötétséget használta segítségül a 20 éves gyanúsított.
Ismerőseivel szórakozott, majd egyikük házából pénzt lopott egy férfi Vésztőn. A rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül elfogták és előállították, a lopott pénzt azonban nem találták meg nála. Azt állítja, hogy elhagyta.