Bűnügyek

Lezárt akta: megrongálták a templomot

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy 50 éves férfi és 32 éves társa réz ablakpárkányokat lopott a Debreceni Nagytemplom épületéről. A helyi bűnügyesek befejezték a nyomozást velük szemben.

48 órán belül őrizetben

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szombathelyi dohányboltból vitte el a napi bevételt egy helyi férfi. A rendőrök két napon belül elfogták.

Eredményes és gyors felderítés

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök pár nap leforgása alatt elfogtak egy betörőbandát, és lefoglaltak több mint 2 millió forint értékű lopott ékszert, valamint műszaki eszközt.

Lökhárító vezetett a tolvajhoz

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leszakadt az alkatrész az elkövető kocsijáról, miközben benyomta vele egy telephely kapuját. Szerencsétlenségére végül ez segített beazonosítani.

Két díler és egy kábítószer-fogyasztó rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikeres napot tudhatnak maguk mögött a jánoshalmi nyomozók, ugyanis pár óra leforgása alatt elfogtak egy kábítószer-birtoklót és további két dílert, akik kristályt vagy éppen ecstasyt, amfetamint árultak.

A sértett elhagyta, a tettes megtalálta és…

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A buszon hagyott táskát átkutatta az elkövető, majd ellopta belőle a pénzt és a bankkártyákat. A dorogi nyomozók kihallgatták a 19 éves gyanúsítottat.

Izraelből hozták haza

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint évekkel ezelőtt több alkalommal fizetett egy kiskorúnak a szexuális együttlétért.