Lezárt akta: betörtek a tanyára

A kiskörei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A kiskörei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Gyümölcsösből lopott hosszabbítót egy szegedi férfi. A rendőrök elfogták.
Egy éjszaka alatt két autót is megpróbált elkötni egy marcali férfi.
A jászberényi rendőrök Jászapátin csaptak le egy dílerre és vásárlójára, miután megtörtént az átadás-átvétel.
A jászberényi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki annak a triónak a két női és egy férfi tagját, akik egy idős férfit loptak meg, annak unokája közreműködésével.
A szécsényi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik engedély nélkül vittek el egy személygépkocsit Varsány településről.
Rontottak rá a Pest megyei felderítők arra a három férfire, akiket drogterjesztéssel gyanúsítanak. Persze, az érdi, illetve budaörsi megerősítő egységek belépője és látványa sem volt elhanyagolható.
A kiskunhalasi rendőrök összesen öt bűncselekménnyel gyanúsítják azt a férfit, aki betört a helyi táncházba. Ügyét a napokban lezárták, és vádemelést javasolnak ellene.
A budapesti rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy férfit, aki taxijából árulta a tiltott szereket.