Nem kezdte meg az elterelést, a rendőrök folytatták vele szemben az eljárást

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az újbudai rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint korábbi munkahelyére tört be, hogy pénzt lopjon.
Az EUROPOL Most Wanted körözötti listájára 5 magyar férfi is felkerült. A drogkereskedő körözöttek felkutatásához most a lakosság segítségét kérjük. Egy információval a bűnszervezet akár kártyavárként omolhat össze. Segítsen, hogy a végén kimondhassuk: GameOver!
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a magyar állampolgárral szemben, aki 10 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szlovák állampolgárral szemben, aki 5 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást.
A karcagi rendőrök elfogtak egy férfit és női társát, akik gyerek helyett lopott zártszelvényt toltak a babakocsiban.
A magyar rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által körözött személyautót foglaltak le a letenyei határátkelőhelyen.
A hatvani nyomozók csalás, valamint közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki az 52 éves helyi férfit.
A dabasi rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik a gyanú szerint autópálya melletti pihenőhelyen parkoló gépkocsiknak zúzták be az ablakát, majd kikapták, amit értek, míg a járműben mindenki aludt.