Négy férfi egy eset

A gyors észlelés segítette a rendőrök munkáját Besenyszögnél.
A gyors észlelés segítette a rendőrök munkáját Besenyszögnél.
85 millió forinttal károsított meg több pénzintézetet egy bűnszövetség, melynek tagjai hamis számlakivonatok és munkáltatói igazolások segítségével vettek fel hiteleket. A budapesti nyomozók eddig 22 gyanúsítottat hallgattak ki, a főszervező ellen körözést adtak ki.
Gyanútlan áldozataitól, különböző mesékkel csalt ki több százezer forintot egy 57 éves férfi, a budaörsi rendőrök berekesztették a folyamatot.
A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki bántalmazást követően elvette áldozata mobil telefonját.
A szécsényi rendőrök előállították azt a nőt, aki egy felügyelet nélkül hagyott mobiltelefont lopott el.
Az 56 éves férfi ellen emberölés kísérlet gyanúja miatt folytattak nyomozást a hajdú-bihari rendőrök.
A csepeli nyomozók befejezték a nyomozást egy férfival szemben, aki a gyanú szerint hamisított okiratokkal íratott át egy korábban megvásárolt motorkerékpárt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság beosztottai rekordidő alatt elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint seprűnyéllel és gázsprayvel támadott áldozataira Soroksáron.
Pelenkába rejtették a kristályt.
A polgári nő több mint félmillió forintot csalt ki a vásárlóktól.