Emberölés miatt indult nyomozás

A rendőrök bejelentés alapján mentek be a zirci családi ház udvarába, ahol holtan találtak egy nőt.
A rendőrök bejelentés alapján mentek be a zirci családi ház udvarába, ahol holtan találtak egy nőt.
Valakit életveszélyesen megszúrtak Budapesten. Ennyi információja volt kezdetben a fővárosi nyomozóknak, négy nappal később mégis elfogták a két feltételezett tettest. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés kísérlete és rablás miatt folytatja a nyomozást.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki illegális migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából.
Lopások és rongálások miatt kell felelnie egy 16 éves kecskeméti tinédzsernek.
Az újbudai rendőrök fogták el azt a nőt, akit a kerületi bíróság, a törvényszék és a rendőrség is körözött.
A 25 éves férfinak emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kell felelnie. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.
Szeméremsértően zaklatta a lányokat egy fiatal férfi Vácon. A rendőrök befejezték a nyomozást.
A kőbányai rendőrök három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel.
A budapesti nyomozók befejezték az eljárást a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint egy pénzváltót akart kirabolni 2021 novemberében a IX. kerületben.
Viperával és egy gáz-és riasztófegyverrel esett a szórakozóknak egy férfi Százhalombattán. A rendőrök bilincselve előállították.