Bűnügyek

A perselypénz is kellett neki, a rendőrök elfogták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerencsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a megyaszói férfit, aki összesen négy esetben követett el különböző lopásokat.

Több szolnoki boltból vitt el kozmetikumokat egy nő

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a feltételezett elkövető lakásán megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított szépségápolási szereket.

Családon belüli erőszak

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több alkalommal bántalmazta élettársát az istvándi férfi, kapcsolati erőszak miatt kell felelnie.

Graffitik Kalocsán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy mérgéből használta a festékszórót.

Lezárt akta: öt lopás van a rovásán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alig 18 évesen már öt bűncselekményt követett el a kecskeméti fiatal. Ügyének vizsgálatát a rendőrök a napokban lezárták.

Angliából utazott a rácsok mögé

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki még tavaly egy csákányospusztai házba betört.

Lezárt akta: erőszakos pénzszerzés

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 25 éves bagi férfivel szemben, aki másfél éve késsel kirabolt egy trafikot – a gyanú szerint.

Forró nyomon

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök három órán belül elfogták egy józsefvárosi lakásban történt halálos bántalmazás feltételezett elkövetőit.