13 ügyben körözték

2025. 09. 05., p - 07:22
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy pásztói nyomozótól származó információk alapján fogták el Németországban a 25 éves férfit.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának körözési előadója tudomást szerzett egy többszörösen körözött férfi németországi tartózkodási helyéről. Kábítószer-kereskedelem, súlyos testi sértés, rablás, lopás, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint bódult járművezetés miatt összesen 13 ügyben rendelték el a tápióbicskei férfi körözését. A 25 éves férfi ellen egy Interpol-körözést, egy SIS (Schengeni Információs Rendszer) körözést, három európai elfogatóparancsot, négy nemzeti elfogatóparancsot bocsátottak ki a nyomozó szervek, valamint három folyamatban lévő büntetőügyben keresték még a rendőrök, így a pásztói nyomozók is). A büntetés-végrehajtás is körözte, mivel jogerősen kiszabott börtönbüntetésének letöltésére nem jelent meg. A hatóságok már hónapok óta eredménytelenül keresték. Pásztói kollégánk a DELTA Program keretében folytatott büntetőeljárás vizsgálata során adatokat szerzett arról, hogy a körözött Németországban tartózkodik, ezért felvette a kapcsolatot – korábbi külszolgálata során személyesen is megismert – német rendőrökkel, akik a pásztói nyomozótól kapott információ alapján augusztus 28-án Berlinben elfogták a 25 éves férfit. Már megindult a férfi kiadatásával kapcsolatos eljárás.


Kapcsolódó oldalak