A bátonyterenyei rendőrök elfogták a 24 éves drogos tolvajt
A mátraverebélyi férfi a megélhetéséhez és kábítószeradagjának megszerzéséhez szükséges pénzt rendszeresen lopásokból biztosította.

A férfi a gyanú szerint 2024. augusztusa óta rendszeresen követett el lopásokat Mátraverebélyen. Volt, hogy lakóházba betörve lopott, de volt, hogy őrizetlenül hagyott, nyitott autót kötött el, majd mikor megunta a céltalan kocsikázást, akkor a járműben talált mozdítható dolgokat magához véve távozott. Elsősorban pénzre és mobiltelefonokra hajtott, de gyakorlatilag minden könnyen eladható dolog felkeltette bűnös érdeklődését.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói három lopással kapcsolatban keresték a 24 éves férfit, akinek ezidáig minden alkalommal sikerült elmenekülnie.
A fiatal tolvaj szerencsecsillaga szeptember 3-án áldozott le, amikor az elfogására szerveződött nyomozócsoport tagjai módszeresen kutatták végig a vélt tartózkodási helyeit Mátraverebélyen, és az egyik ingatlan hátsó kertjében menekülés közben elfogták.
A nyomozók a zsebében elfogásakor is kábítószergyanús anyagot találtak, ami okot adott egy újabb büntetőeljárás megindítására.
Munkatársaink a számos bűncselekményt elkövető mátraverebélyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A nyomozók vizsgálják a szerepét további bűncselekményekkel kapcsolatban is.
A drogok nem megoldások, hanem problémák forrásai! A kábítószer rövid távon hamis jó érzést adhat, de hosszú távon tönkreteszi az egészséget, a kapcsolatokat és az életpályát. Az igazi erő nem a kipróbálásban, hanem a nemet mondásban van.