A fiatalok drogmentes jövőéért
A drogok veszélyeiről hallhattak az érdeklődők.
A Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 5. évfolyamos tanulói látogattak el a Tamási Rendőrkapitányságra november 28-án. Bérdi Mónika bűnmegelőzési szakember a Rendőrségi Drogprevenciós Program (RedP) keretében tartott a drogok veszélyeiről, valamint a kiberbiztonságról előadást, dr. Szabó Ferenc r. alezredes a Bűnügyi Osztály vezetője és Mátyás Dániel r. törzszászlós pedig a rendőri szakmát mutatták be. Az előadásokat bűnmegelőzési kisfilmekkel tették érdekessé. A diákok érdeklődve figyelték az elhangzottakat.
December 1-én a Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 7. osztályos diákjainak tartott előadást a Tamási Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere, ahol szintén a drogok veszélyeiről, káros hatásairól adott tájékoztatást.
Ugyanezen a napon az Ozorai Illyés Gyula Általános Iskolában a droghasználat felismerhető jeleiről tartott előadást a pedagógusoknak, a szerhasználat korai felismerésének fontosságára hívta fel a szakember a figyelmet, és a segítségnyújtási formákról tájékoztatta a tanárokat.