A járőrök közel 30 gramm kábítószert találtak a kocsiban
A kazincbarcikai nyomozók az autót vezető sofőrt őrizetbe vették a DELTA Program keretében.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 38 éves sajószentpéteri férfival szemben. A díler június 29-ét megelőzően több esetben tiltott szert értékesített.
A sajószentpéteri járőrök június 29-én éjszaka ellenőriztek egy autót vezető férfit. Az intézkedés során a rendőrök mérleget, kanalat, közel 30 gramm drogot és mintegy 200 ezer forintot találtak, melyeket a kocsival együtt lefoglalták. Az egyenruhások előállították a dílert a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását is. A rendőrök az üggyel kapcsolatban egy 19 éves szendrői lányt kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsították meg.
Az egyenruhások közel 150 adag kábítószer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke több mint félmillió forint.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.