A nyomozók karjai közé hajtott

2025. 08. 21., cs - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közlekedési szabályszegés miatt igazoltatták, kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy férfit a VIII. kerületi rendőrök.

Szabálytalanul váltott sávot, így kis híján az éppen szolgálatot teljesítő józsefvárosi rendőrök autójával ütközött egy sofőr 2025. augusztus 7-én délután a VIII. kerületi Fiumei úton. A szabálytalan járművezetőt a rendőrök igazoltatták, akiről hamar kiderült, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel, nem volt biztosítás a kocsiján, és körözték is egy be nem fizetett pénzbírság miatt.

Közben azt is megtudták  a rendőrök, hogy a gyanú szerint a férfi 2024 eleje óta Kati fantázianevű kábítószerrel kereskedik, ezért elfogták H. Sándort. A VIII. kerületi lakásában tartott kutatáson kisebb mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint ilyen anyaggal szennyezett simítózáras tasakot és tányért találtak. Lefoglalták a férfi két telefonját és a nála lévő több tízezer forintot.  

A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 32 éves H. Sándort, majd kezdeményezték a letartóztatását. Az általa elkövetett szabálysértések miatt is eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak