A WC-ben húzta le a drogot
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretében, az Alba Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével hajtott végre akciót a napokban három helyszínen.
Hivatalból indult eljárás 2025 elején kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, amelyben egy dányi férfi neve többször felmerült. A begyűjtött információk szerint A. Attila 2024 végétől látta el vevőkörét illegális szerekkel, speed, valamint marihuána típusú kábítószereket értékesített, kiváltképpen két isaszegi dílernek.
A tranzakciók részben saját fogyasztásra, de legfőképpen anyagi haszonszerzési céllal jöttek létre, a drogot adták-vették egymás között. A 49 éves dányi férfi a sülysápi tanyáján bonyolította le az üzleteit, főként a 37 éves B. Rolanddal, aki később bemutatta neki a 22 éves M. Richárdot. A két isaszegi férfi értékesítette tovább az illegális szereket, és látta el a környéken élő fogyasztókat.
Még tavaly év végén a Pest vármegyei nyomozók négy helyszínen csaptak le dílerekre, három isaszegi, valamint egy budapesti helyszínen, és a három díleren kívül elfogtak két vásárlót is. M. Richárdot éppen üzlet közben érték tetten, speeddel kereskedett. A nyomozás során hamar kirajzolódott, hogy nemcsak a vevőivel üzletel, de kapcsolatot tart más terjesztőkkel is.
A szálak végül összeértek, és idén május 18-án A. Attilát dányi lakásában fogták el, aki – amikor észlelte, hogy szorul a hurok – a nála lévő drogot a WC-be borítva húzta le. A dányi és a sülysápi rajtaütés során 40 tő kendert, mintegy 200 gramm kábítószergyanús növényt, 150 kilogramm szárított növényt, valamint körülbelül 50 gramm fehér port találtak. Emellett autót, készpénzt, valutát, ékszereket, drágaköveket is lefoglaltak, vagyonvisszaszerzés keretében, több mint 25 millió forint értékben.
A másik terjesztőt isaszegi lakásán kapták el: szintén többféle tiltott szert foglaltak le a 37 éves B. Rolandtól. Előkerült mintegy 116 gramm fehér kábítószergyanús por és csekély mennyiségű droggyanús növényi törmelék.
Mindkét férfit előállították mintavételre, majd kihallgatták és őrizetbe vették őket. Kollégáink kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.
A rendőrség a DELTA Program keretében harcol a kábítószer-kereskedelem és a drogfogyasztás ellen. Aki ilyen bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón!