Álmában lepték meg a szekszárdi rendőrök a dílert.
A helyi nyomozók a lakásán fogtak el egy 36 éves nőt, aki kristállyal kereskedett.
Kollégáink információ alapján a kábítószer kereskedéssel foglalkozó nő hosszabb ideje maga is fogyasztja, és másokat is kiszolgál a tiltott anyagokkal.
A fogyasztók feltérképezése után 2025. október 14-én egy akció keretében lakásán lepték meg a még alvó nőt. A kutatás során a lakás több pontján találtak alufóliába csomagolt, vagy tégelyekben tárolt kábítószergyanús, kristályos fehér port, a csomagoláshoz és a szerhasználathoz szükséges anyagokat és eszközöket. Több tételben kerültek elő kisebb-nagyobb címletű papírpénzek, melyek egy részét a házigazda a ruházatában rejtegette.
A kutatás ideje alatt több vásárló is érkezett a lakáshoz, akiket idő közben kollégáink már kihallgattak.
A nő 0,1- 0,4 grammos pakkokat adott el a kuncsaftjainak három–ötezer forint közötti áron. Az előzetes szakértői vélemény alapján a lefoglalt fehér por hatóanyag-tartalma N-etil-norpentedron, ami kábítószernek minősül.
Kihallgatását követően a dílert őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószer és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!
A rendőrség a 112-es segélyhívón a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről szóló bejelentéseket is a nap 24 órájában fogadja. Emellett a szintén ingyenes, folyamatosan hívható Telefontanú vonalon, a +36 80 555-111-es számon akár név nélkül is lehet információkat, értesüléseket megosztani a rendőrséggel.