DELTA-akciósorozat Miskolcon
A rendőrök több, kábítószerrel összefüggésbe hozható személyt fogtak el.
A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály nyomozói december 1-jén a DELTA Program keretében portyaszolgálatot láttak el a város területén, amely során több kábítószer-bűncselekményt derítettek fel.
Kora délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a Kőrösi Csoma Sándor utcában ellenőriztek egy kerékpárral közlekedő helyi férfit. Ruházatának átvizsgálása során közel 3 gramm droggyanús, fehér, kristályos anyag került elő. A férfit előállították, majd kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök 15 óra után a Szent Anna téren igazoltattak két férfit, és egyikük ruhájából közel 3 gramm droggyanús, fehér, kristályos anyagot foglaltak le. Mindkét személyt előállították, és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók este egy személygépkocsi vezetőjét és az utasát ellenőrizték egy belvárosi parkolóban. A jármű átvizsgálása során az utastérből közel bruttó 70 gramm droggyanús, kristályos anyagot, egy kis méretű digitális mérleget, több mint 300 ezer forintot, valamint mobiltelefont és tabletet foglaltak le. Mindkettőt előállították, a gépkocsivezetőjét kábítószer-kereskedelem bűntett, míg utasát kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki. A dílert férfit őrizetbe is vették.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz! A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.