Dílerről dílerre
Négy terjesztő, négy fogyasztó, több mint nyolc kiló kábítószergyanús anyag, valamint egy 42 tőből álló ültetvény lett az eredménye a Baranya vármegyei rendőrök akciójának a DELTA Program keretében.
A rendőrök egy 20 éves pécsi férfit ellenőriztek október 31-én este, amikor gépkocsijával Pécsett közlekedett. A férfi éppen a dílere lakásáról távozott, és ruhái átvizsgálásakor csaknem 10 gramm növényi származék került elő. Ezt követően egy másik 20 éves férfit is igazoltattak, tőle közel 3 gramm marihuánát foglaltak le. Nem sokkal később a két fogyasztó dílerére is lecsaptak a rendőrök a főkapitányság Mecsek kommandósainak segítségével, a 21 éves külföldi férfi lakásában több mint 35 gramm drognak minősülő, THC-tartalmú anyagot, valamint 6 gramm amfetamint foglaltak le. Őt azzal gyanúsítják, hogy augusztus óta folyamatosan kábítószerrel üzletelt. A lakásban elfogtak egy 19 éves helyi fiatalember is, aki szintén a dílertől vásárolt.
A nyomozók eljutottak egy felsőbb szálhoz is, akitől a külföldi férfi vette a drogot. A 31 éves nő egy bérelt, pécsi lakásban február óta tárolt, majd anyagi haszonszerzés céljából értékesített kábítószert. Az ingatlanban, valamint a nő lakásában tartott kutatáskor a rendőrök mérleget, összesen közel bruttó 3 kilogramm droggyanús, zöld növényi törmeléket, valamint 68 gramm gombaszerű anyagot találtak.
A nyomozók két nappal később, november 2-án már annál a 61 éves férfinál kopogtattak, akitől a 31 éves nő szerezte be a drogot. A házban több mint 5 kilogramm marihuánát találtak, a férfi baranyai ingatlanjától nem messze pedig egy 42 növényből álló ültetvényre bukkantak, valamint termesztéséhez használatos eszközöket is lefoglaltak. A rendőrök elfogták a férfi 37 éves fiát is, aki többször szállított ki termesztett marihuánát Pécsre a 31 éves nőnek azért, hogy azt ő továbbértékesítse. A férfi másik fiát szintén kihallgatták, a drogteszt nála pozitív eredményt mutatott.
A négy dílerrel szemben kábítószer-kereskedelem, a négy fogyasztó ellen kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók a 21 éves külföldi férfit, a 31 éves nőt, valamint a 61 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.