Egy drogterjesztő és két fogyasztó rendőrkézen
Az ajkai nyomozók egyidőben három személynél tartottak kutatást április 22-én, mivel gyanújuk szerint kábítószert fogyasztanak és egyikük értékesít is. A díler letartóztatást kezdeményezték.
A 19 és 45 éves devecseri lakosokat kihallgatták a rendőrök, a kábítószergyorsteszt mindkettőjüknél igazolta a szerhasználatot. A szintén településen élő 40 éves férfit – őrizetbe vétele mellett – eljárás alá vonták a bűnügyesek, a nála tartott kutatás során kábítószergyanús anyagot és a terjesztéshez szükséges eszközöket is találtak a nyomozók, melyet lefoglaltak.
A terjesztő ellen kábítószer kereskedelem gyanúja miatt folyik a nyomozás, melyben kezdeményezték a letartóztatását.