Egy este, két gépjármű, négy elfogás
A DELTA Program keretében végrehajtott ellenőrzések során az egyenruhások négy drogfogyasztóval szemben intézkedtek.
A kábítószer-bűnözés elleni hatósági fellépések során a december 21-ei közúti gépjármű-ellenőrzés, ruházat-, jármű- és csomagátvizsgálás ismét eredményre vezetett a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. Kora este a Balassagyarmati Rendőrkapitányság körzeti megbízottai Érsekvadkerten állítottak meg egy gépkocsit, amelynek utasterében két alufólia pakkban összesen bruttó 39,4 gramm fehér, kristályos, illetve por állagú droggyanús anyagot találtak és foglaltak le, amelyben a gyorsteszt ketamin és barbiturát jelenlétét mutatta ki. A rendőrök elfogták és előállították a csomagok tulajdonosát, az autóban utazó, 33 éves romhányi férfit.
Néhány órával később a bátonyterenyei rendőrök Mátraverebélyben állítottak meg egy személyautót, amelyben három, általuk jól ismert személy tartózkodott. A jármű alapos átvizsgálása során munkatársaink a hátsó és az első ülésnél is találtak és foglaltak le pakkokat, valamint szennyezett, kormos alufóliadarabokat és más, drogfogyasztáshoz használt eszközöket. A csomagokban összesen bruttó 9,6 gramm kristályos anyag volt, amely a kábítószergyorsteszt szerint pozitív lett. Munkatársaink elfogták a gépkocsi 42 éves tarnaleleszi vezetőjét, valamint két mátraverebélyi utasát, egy 33 éves férfit és 30 éves élettársát, és mindhármukat előállították a kapitányságra.
A hatóság az előállított személyeket kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki, a lefoglalt anyagokat és mintákat szakértők bevonásával vizsgálják.