Egy miskolci dílerrel szemben zárult le az eljárás

2025. 09. 13., szo - 08:00
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretén belül folytatja a drog elleni küzdelmet. A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás és kereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást.

Egy 24 éves helyi férfi 2024. július 30-át megelőzően cannabist értékesített. A kutatás során a nyomozók egy speciálisan a kábítószer nevelésére kialakított helyiségben 31 tő cannabist, kábítószernek minősülő növényi származékokat, illetve termesztéshez használt eszközöket – többek közt, ventilátort, lámpatestet, trafót – foglaltak le.

A férfi beismerő vallomást tett, a rendőrök az üggyel kapcsolatosan fogyasztás miatt két nőt is kihallgattak. A nyomozók befejezték az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.


Kapcsolódó oldalak