Egy tállyai díler ügye zárult le

2026. 01. 15., cs - 07:57
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt folytatott nyomozást.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretében folytatja a drog elleni küzdelmet.

A miskolci rendőrök egy 33 éves tállyai férfit igazoltattak 2025. június 15-én, ennek során ruházatában papírba csomagolt fehér port, valamint egy szívócsövet találtak. Kihallgatását követően a mintavétel kábítószer-fogyasztást is igazolt. A nyomozók azt is felderítették, hogy az elfogást megelőzően több esetben tiltott szert értékesített.

A nyomozók befejezték az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak