Elfutni nem érdemes
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai egy 27 éves férfit fogtak el. Elfogatóparancs volt érvényben ellene, ruhája drogot rejtett, és fogyasztott is.

A rendőrök Győrben, a Petőfi tér környékén láttak el szolgálatot május 8-án 14 óra körül, amikor arra lettek figyelmesek, hogy meglátva őket egy fiatalember futásnak eredt. Természetesen kollégáink a férfi után sprinteltek, és pár másodperccel később elfogták a menekülőt.
Az ellenőrzés során kiderült, a Győri Törvényszék BV Csoportja elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen. Ruházatának átvizsgálásakor egy cigarettásdobozba rejtve bruttó 8,3 gramm kábítószergyanús, fehér, kristályos anyag került elő. Előállították a Győri Rendőrkapitányságra, majd drogtesztet végeztek, amely kétfajta kábítószerre is pozitív eredményt mutatott.
Kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a helyi lakos ellen, a nyomozati feladatok végrehajtását követően pedig a rendőrök a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönbe kísérték.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!