Fogyasztóival szállíttatta a kristályt

2025. 06. 22., v - 10:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök elfogták azt a 47 éves nőt, aki Pomázon árult drogot az ismerőseinek.

A rendőrök korábban már kétszer is igazoltatták K. Anikót, kinél kristályt találtak. Felmerült a gyanú, hogy nem csupán saját használatra tartotta magánál a szert – és ez beigazolódott

A szála felgöngyölítése során egyértelművé vált, hogy a 47 éves nő 2023 év óta rendszeresen üzletel a tiltott szerrel. Az anyagot budapesti ingatlanokban szerezte be, ahol két, felsőbb kapcsolatától vásárolta meg a fehér, kristályos port. A szállításában törzsvásárlói segítettek, akik saját autójukba tették a drogot és úgy vitték el K. Anikó pomázi lakására.

A nő a drogot a környező településeken adta el. A dílert június 11-én, a lakása előtt fogták el a nyomozók. Előállították, majd őrizetbe vétele mellett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet! 

Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, ingyenes segélyhívón.


Kapcsolódó oldalak