Fővárosi droghálózat kiiktatva

2025. 07. 29., k - 07:30
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Öt drogkereskedőt vont ki az illegális piacról a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A több mint száz rendőr részvételével lezajlott akcióban elfogott gyanúsítottak azóta letartóztatásban vannak. Egyikük még csak tavasszal lett nagykorú.  

A KR NNI gőzerővel gyűjti be a nemzetközi és a hazai droghálózatok tagjait. A legutóbbi nagyszabású művelet július 21-én volt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentését követően a KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának felderítése során sikerült a nyomozóknak annyi bizonyítékot beszerezniük egy kábítószer-kereskedő banda ellen, hogy megtörténhessen a rajtaütés. Mivel olyan információk merültek fel, hogy az elkövetőknél éles lőfegyverek lehetnek, ezért az öt helyszín egyikén, a XIII. kerületben a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre az elfogást. A többi három budapesti helyszínen, valamint egy szabolcsi településen a KR NNI bevetési egységei fogták el a gyanúsítottakat.

A gyanú szerint a csapatot egy 65 éves budapesti férfi irányította. Ő szerezte be a kristályt, amit aztán az emberei porcióztak és csomagoltak, illetve egyikük tárolta. Az értékesítésben a vezetővel együtt részt vett az a fiatal is, aki a 18. életévét még csak idén tavasszal töltötte be. A csapat főnöke már akkor beszervezte, amikor még kiskorú volt. A bizonyítékok alapján a hálózat több mint egy éve folytatta illegális tevékenységét. A vezetőn kívül a fogyasztóknak két alsóbb díler is értékesítette a kábítószert. Míg a vezér az általa bérelt több tízmilliós autókkal szállította ki a megbeszélt helyekre a kristályt, ahol aztán az autóba beszállva vették át tőle a vásárlók az árut, addig a láncolat alacsonyabb szintű értékesítői a saját lakásaikban árusították a tiltott szert. Az egyik ilyen helyszín a IX. kerületben lévő Gát utcai lakás volt, ahonnan több lakossági bejelentés is érkezett az elmúlt időszakban a vélelmezett illegális biznisszel kapcsolatban.

A nyomozók adatai szerint a csapat kezén több kilogramm kábítószer ment át, aminek értékesítésével hatalmas haszonra tettek szert. A bűncselekményt életvitelszerűen és szervezetten követték el, megélhetésüket ezzel biztosítva.

Az akció során a rendőrök minden helyszínen kutatást hajtottak végre. Kábítószerek előállításához és értékesítéséhez használatos tárgyakat, adathordozókat, pénzt és gépkocsikat is lefoglaltak, valamint kábítószergyanús anyagokat is. Bár ennek egy részét a rajtaütés előtt az elkövetők megsemmisítették. A rendőrök találtak két pisztolyt is, amit szintén lefoglaltak. Szakértő vizsgálja, hogy éles lőfegyverek-e. A rajtaütésben részt vettek az NVSZ kiberfelderítői is, akik a helyszínen talált, illetve a lefoglalt informatikai eszközök adatainak mentését és elemzését végzik.

A KR NNI mind az öt férfit gyanúsítottként hallgatta ki. A 65 éves férfinak 18. életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett új pszichoaktív anyag kereskedelmével bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés előkészülete miatt kell felelnie. A csapat többi tagját is ezen bűncselekmények valamelyikével gyanúsították meg a nyomozók. Kihallgatásukat követően mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.


Kapcsolódó oldalak