Fűszerpaprikával fizetett a kristályért
A Monori Rendőrkapitányság nyomozói fogták el a pilisi dílert.
Szeptember 2-án csaptak le a rendőrök arra a 48 éves pilisi férfira, aki a gyanú szerint kábítószer-terjesztő hálózatot irányított. N. Sándor feltételes szabadlábra bocsátása után rövid időn belül újrakezdte az illegális tevékenységet. Főként kristályt árult Vecsés és Pilis térségében.
A vevők körében jól ismert díler hetente többször értékesített előre porciózott adagokat 5-10 ezer forintért. A nyomozás során hamar egyértelművé vált, hogy N. Sándor volt a hálózat kulcsfigurája. Ő szervezte az átadásokat és tartotta a kapcsolatot a vásárlókkal is.
A gyanúsítottat egy vecsési áruház parkolójában fogták el, miközben három adag tiltott szert adott át F. Norbertnek, aki 10 000 forintot és 2,5 kg fűszerpaprikát adott cserébe. Az elfogásban a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is közreműködött. A rendőrök nemcsak a dílert és a fogyasztót állították elő, az N. Sándorral a helyszínre érkező ismerősének, Cs. Norbertnek a kezén is kattant a bilincs, mivel a drog terjesztésében ő is aktívan részt vett.
Az elfogást követő kutatások során N. Sándor két pilisi ingatlanához köthető helyszínen több mint 2 millió forint készpénzt, egy nagyértékű autót és ékszert foglaltak le. Emellett mobiltelefonokat, digitális mérlegeket és más eszközöket is találtak nála.
F. Norberttől a frissen átvett kristályos port, valamint a csere ellenértékét – 10 000 forintot és a fűszerpaprikát – foglaltak le.
Cs. Norbert a gyanú szerint a szállításban és lebonyolításban segédkezett. Lakásán egy mobiltelefont és több járművet foglaltak le a rendőrök.
A Monori Rendőrkapitányság az azóta letartóztatásban lévő N. Sándor ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, a szabadlábon védekező
Cs. Norbert ellen szintén kábítószer-kereskedelem miatt, illetve
F. Norbert ellen kábítószer fogyasztása miatt folytatja az eljárást.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!
A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről van információja, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.