Ismét fordított napot tartottak a fonyódi bűnmegelőzők
Középiskolások mutatták meg a rendőröknek, hogyan látják a szerhasználatot.
A Fonyódi Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei április 23-án immár harmadik alkalommal rendezték meg a „Fordított Bűnmegelőzési Nap” névre keresztelt bűnmegelőzési programot. A rendezvénynek ezúttal a Fonyódi Művelődési Központ adott otthont.
A rendhagyó program célja az volt, hogy a diákok mutassák be a rendőröknek és kortársaiknak, amit a kábítószerekről gondolnak. Három iskola, a Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola, a Mathiász János Technikum, Gimnázium és Kollégium, valamint a Mátyás Király Gimnázium és Kollégium nebulói is egy-egy színpadi darabbal készültek, melyekben hol könnyed és vidám hangnemben, hol pedig egészen szívszorongató oldalról megközelítve mutatták be a függőség veszélyeit, és a gyermekek társas kapcsolataira gyakorolt hatását.
Az előadásokat követően a rendőrök eredményt hirdettek a „Tisztán, szabadon” alkotópályázaton indulók között, majd a programsorozat zárásaként pedig a diákok izgalmas jutalmakért tesztelhették tudásukat egy online kvízjátékban.