Kábítószer az autóban
Az encsi nyomozók egy dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretében.

Az Encsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlete, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 41 éves vilmányi férfival szemben. A díler június 15-ét megelőzően több esetben tiltott szert értékesített lakhelyén, korábban akár fiatalkorúaknak is.
Az encsi járőrök június 15-én este Novajidrányban ellenőriztek egy autót vezető férfit. Az intézkedés során nettó közel 30 gramm drogot és mintegy 300 ezer forintot – közte 107 ezerforintost – találtak és foglaltak le.

A rendőrök előállították a dílert, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását.
Az egyenruhások közel 150 adag kábítószer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke több mint félmillió forint.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.