Kábítószerbázis egy érdi házban
Az érdi rendőrök felszámolták egy 32 éves férfi drogbizniszét, a bíróság elrendelte a letartóztatását.
November 5-én hajnalban az érdi zsaruk a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egységének közreműködésével több helyszínen is kutatást tartottak, miután felmerült, hogy egy helyi férfi rendszeresen kristályt és más pszichoaktív anyagokat árul a lakásán.
A nyomozás során azonosított dílert, a 32 éves P. Richárdot érdi otthonában érték tetten, és bilincsben vitték el. A kutatás során egy mini árusítópont képe rajzolódott ki a rendőrök előtt: droggyanús anyagok, a porciózáshoz eszközök, valamint különböző elektronikai tárgyak és közel másfél millió forint került elő. A házban anabolikus szteroid ampullák is sorakoztak, ami tovább erősítette a gyanút, hogy a lakás régóta központi szerepet játszott a helyi kábítószer-kereskedelemben.
A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben több érdi, illetve budapesti ingatlanban is kutatást tartottak, amelyeket részben olyan személyekhez kötöttek, akikkel a gyanúsított rendszeresen kapcsolatban állt.
A nyomozás során az érdi rendőrök egy 17 éves budapesti fiatalt is elfogtak, aki a gyanú szerint nem csupán alkalmi ismerősként tűnt fel a díler körül, besegíthetett a terjesztésbe.
Az Érdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt folytatja az eljárást az azóta letartóztatott P. Richárd és a szabadlábon védekező fiatalkorú ellen.