Kristály az alsónadrágban

2025. 10. 22., sze - 18:00
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást egy 53 éves putnoki férfival szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretében folytatja a drog elleni küzdelmet.

A járőrök október 16-án este igazoltattak Hangonyban egy 53 éves sofőrt. A rendőrök átvizsgálták az ideges férfi ruházatát, és közel 16 gramm kábítószer került elő az alsónadrágjából, a drogteszt pedig pozitív eredményt mutatott nála.

Az adatok szerint az elmúlt időszakban Putnokon és vonzáskörzetében kereskedett a droggal. A rendőrség a bódult vezetés miatt is eljárást indított a gyanúsítottal szemben.

kollázs

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.


Kapcsolódó oldalak