Lebukott egy újabb cannabistermesztő
Iregszemcsén „gazdálkodott” az a nagyszokolyi fiatalember, akit a tamási rendőrök a napokban vettek őrizetbe.
Kollégáink információt szereztek arról, hogy egy 23 éves férfi cannabist termeszt, ezért kutatást tartottak tartózkodási helyén. A náddal határolt kertben nyolc tő virágcserépbe ültetett, kifejlett növényt találtak, melyek együtt 12 kilogrammot nyomtak. A nyomozók kábítószergyanús, zöld növényi törmeléket és fehér, kristályos anyagot, tápoldatot, növényi magokat, simítózáras tasakokat, valamint az anyagért kapott pénzt foglaltak le a lakásban.
Kihallgatták a fiatalembert, és kiderült, tavaly is próbálkozott indiaikender-termesztéssel. Akkor még csak egy növénye volt, az arról származó 30 grammnyi termést ő maga szívta el, esetenként ismerőseit is megvendégelte. Idén több magot vetett el, melyek nagyobb része ki is kelt. Mivel alaposabban tanulmányozta gondozásukat, már egy tőről többször tudott betakarítani. Közel 60 grammnyi virágot és levelet szüretelt és szárított meg, azok egy részét pakkonként 5000 forintért értékesítette. Számításai szerint 8-10 millió forint bevétele lehetett volna, ha nem bukik le. A gyorstesztje pozitív lett THC-re. Beismerte, hogy a füves cigin kívül más kábítószereket is kipróbált korábban.
A szakértő szerint a lefoglalt tövek és a szárított növényi részek is drognak minősülnek.
Kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt is felelnie kell a dílernek. Kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
A rendőrség a DELTA Program keretében kiemelt figyelmet fordít a kábítószerekkel, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére. Intézkedünk a kereskedők és a fogyasztók felkutatásáról és felelősségre vonásáról, a tiltott anyagok lefoglalásáról.
Ha bármilyen kábítószerrel kapcsolatos információjuk van, bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívón, vagy névtelenségük megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán.