Letartóztatásban egy kábítószer-kereskedő
Lakása előtt fogták el a napokban a tolna vármegyei nyomozók azt a paksi asszonyt, aki kölesdi bérleményében cannabist termesztett.
Idén tavasszal indult eljárás a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a nyomozók információi szerint Kölesden termesztette, majd külföldön próbálta értékesíteni a THC tartalmú anyagot.
A napokban lakása előtt fogtak el egy 45 éves asszonyt, majd több ingatlanban kutatást tartottak. Kölesd-borjádi bérleményében egy nagyjából 150 tő nevelésére alkalmas sátrat találtak. A termést már korábban leszüretelték, de a termesztésre, csomagolásra berendezett ingatlanban így is egy kilónál több növényi törmeléket foglaltak le kollégáink. A gyorstesztek THC jelenlétét mutatták, a pontos értékeket szakértői vélemény fogja megállapítani.
A házban lefoglalták a termesztésre kialakított speciális sátrat, a hozzá tartozó világítást, melegítést, szellőztetést biztosító eszközöket, tápoldatokat és nagy mennyiségű – zsákokban tárolt – speciális földet.
Az asszonyt kihallgatását követően őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.