Lezárt akta: dílerek rendőrkézen
A kunszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik tiltott szerekkel kereskedtek. Egyikük ráadásul bódult állapotban vezetett.
A történet még tavaly tavasszal kezdődött: 2025. március 23-án éjjel a körzeti megbízottak egy autót állítottak meg ellenőrzésre. A sofőr gyanúsan viselkedett, ezért a rendőrök átvizsgálták a járművet is,
Nem véletlenül… A 41 éves dömsödi férfi az ülés alatt rejtette el a tiltott szereket: egy tolltartóból 13 csomag zöld növényi törmelék és 9 csomag fehér por került elő. A gyorsteszt már a helyszínen kimutatta, hogy kábítószerről van szó, a szakértő később megerősítette: marihuánát és speedet találtak nála.
A férfi a kihallgatásán beismerte, hogy nemcsak fogyasztja, hanem árulja is a szereket, és megnevezte beszerzési forrását is. A nyomozók rövid időn belül elfogták a kunszentmiklósi terjesztőt. Lakásán amfetamint, tablettákat, fehér port és növényi származékokat találtak.
A 34 éves férfi jelenleg is letartóztatásban van, míg társa szabadlábon védekezik. Mindkettőjüket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják.
Kiderült az is, hogy az idősebb férfi bódult állapotban vezetett, így neki ezért is felelnie kell.
A nyomozók az ügyet lezárták, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.