Önellátásra próbált berendezkedni
Nevelő sátrat találtak a rendőrök egy kaposszekcsői lakás gardróbjában.

A Dombóvári Rendőrkapitányságon indult hivatalból eljárás egy Kaposszekcsőn lakó férfi ellen, mert információ merült fel, hogy a lakásán kábítószert tart és fogyaszt. Kollégáink a keresésére indultak, de felkutatása nem járt eredménnyel. Végül idézésre jelent meg a rendőrségen. Az elvégzett gyorsteszt THC pozitív eredményt adott, ezért a 33 éves férfit kábítószer birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A lakásán kutatást tartottak, ahol egy gardróbszekrényben kialakított kannabisz-nevelő alkalmatosságot találtak. Az ott nevelgetett cserepes növényt már leszüretelte és javarészt elfogyasztotta, csak csekélyke maradvány volt belőle a már nem üzemelő neveldében.
A rendőrség a DELTA Program keretében kiemelt figyelmet fordít a kábítószerekkel, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére. Intézkedünk a fogyasztók és kereskedők felkutatásáról és felelősségre vonásáról, a tiltott anyagok lefoglalásáról. Bűnmegelőzési szakembereink előadásokat tartanak a drogokról a tanév hátralévő részében az iskolákban gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy minél kevesebben váljanak szerhasználóvá.
Ha bármilyen kábítószerrel kapcsolatos információjuk van, bejelentést tehetnek a 112-es segélyhívón, vagy névtelenségük megőrzése mellett a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán.