Őrizetben
Gyanúsítottként hallgatták ki azt a tiszabői dílert, aki annak ellenére tagad, hogy még a ruhájában is találtak új pszichoaktív anyagot.
Egy 35 éves tiszabői férfi az utóbbi hónapokban a lakcímén több falubelijének árult új pszichoaktív anyagot, közismert nevén füstölőt. A bűntanyán március 7-én foganatosított rendőri intézkedés során alufóliába csomagolt, kiporciózásra váró, ökölnyi méretű fehér port, porcelántányéron fehér anyagmaradványt foglaltak le a bűnügyesek, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében öt laptop, több merevlemez, mobiltelefonok, televízió, játékkonzol és 127 ezer forint gyarapította a bűnjellajstromot. A gyanúsított ruhájában is volt egypakknyi por, amelyről az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy az új pszichoaktív anyag.
Előállították a dílert a rendőrkapitányságra, és kereskedéssel megvalósított új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt hallgatták ki. Mindent tagadott, nem tett vallomást. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a férfit, és kezdeményezték letartóztatását.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az új pszichoaktív anyagok kémiai összetétele ismeretlen, nem lehet tudni, mit tartalmaznak, ezért az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk, továbbá a rövid és hosszú távú kockázatuk kiszámíthatatlan!