Összehangolt akció Debrecenben
A rendőrök a társhatóságokkal közösen tartottak ellenőrzést a hétvégén.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal és a helyi közterület-felügyelet munkatársaival hajtottak végre összehangolt akciót Debrecenben.
Az egyenruhások több szórakozóhelyet is ellenőriztek, 162 főt igazoltattak és egy ittas gépkocsivezetőt is előállítottak. Egy férfi ruházatából droggyanús növényi származék került elő, őt elfogták, majd kábítószer birtoklás gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.
A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!
Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, ingyenes segélyhívón.